Amikor a virágpor összetételéről beszélünk, figyelembe kell vennünk, hogy nagy különbségek lehetnek attól függően, hogy honnan gyűjtik a méhek.
Az összetételt alapvetően a növény botanikai faja halározza meg. Az biztos, hogy a méhek táplálkozásában ez az egyetlen nitrogénforrás, és általában a proteinszükséglet 30 százalékát fedezi. Mivel ilyen nagy százalékban tartalmaz proteint, a virágport "szupertápláléléknak"
is nevezik, amely a méhek testfelépítéséért felelős, és ebből készül a méhpempő is, amellyel a méhkirálynőt táplálják.
A proteinen kívül nagy mennyiségben tanalmaz szabad aminosavakat, amelyek
alapvető fontosságúak egy új szervezet számára, amely ezl nem képes előállítani.
A virágporban elszigetelten meglalálhaló 20-féle a 22 természetes aminosavból,
ezért is érthelő, hogy az emberek mindig is érdeklődtek ennek az
anyagnak a hasznosítása iránt. Kiszámították, hogy 100 gramm virágpor annyi aminosavat tartalmaz, amennyit 500 gramm - fél kiló - marhahús vagy fél tojás.
Tehát 30 gramm virágpor, azaz két csapott kávéskanálnyi elegendő ahhoz, hogy egy felnőtt napi proteinszükségletét kielégítse.
A virágporban található aminosavak közül az alábbiakal kell megemlítenünk:
Természetesen a virágpor más anyagokat is tartalmaz. Mindenekelőlt glucidot, amelynek az aránya 30-40 százalék között változhat, és amelyet egyszerű cukrok alkotnak, glükóz, fruktóz és laktóz. Ezenkívül tartalmaz még főleg telítetlen zsírsavat, átlagosan körülbelül 5 százalékot, amely időnként jelentősen megnövekedhet, és ez csökkenti a koleszterinszintet.
Szinte az összes szükséges vitamint tartalmazza, főleg a B-vitamin-csoportba tartozókat, az A-, P-, C-, H- és E-vitaminokat. Ezenkivül találhatók benne ásványi sók és mikroelemek, kiváltképpen nátrium, réz, vas, magnézium, kálium, kalcium, foszfor, szilícium, kén, mangán, fluor, és egyéb elemek, például enzimek, természetes antibiotikumok, egy olyan anyag, amely segíti a növekedést, továbbá rutin, amely növeli a hajszálerek rugalmasságát, és ezzel még nem is értünk a végére annak a listának, amely a virágpor összes összetevőjét felsorolja!
Virágpor rendelés »
Itt rendelhet virágport
A Virágpor Protein koncentrátum
2 evőkanál Virágpor = 500g marhahús
Javasolt virágpor kúra
A virágpor fogyasztásának módja
Hogyan termeljük a Virágport?
A Virágpor előállítása
Egy másik virágpor kúra
Egy másik mód, ahogy a virágport fogyaszthatjuk
Allergiáról és és egyéb hatásokról
Pollen allergia és egyéb esetleges negatív hatások
A méhpempő használataInformációk a méhpempő tárolásával és fogyasztásával kapcsoaltban.
Megnézem a kiszereléseketEzen az oldalon bemutatjuk, milyen kiszerelésekben vásárolhat méhpempőt.
A Virágpor gyógyhatásai
Itt olvashat a virágpor gyógyító hatásairól
A Virágpor Protein koncentrátum
2 evőkanál Virágpor = 500g marhahús
Javasolt virágpor kúra
A virágpor fogyasztásának módja
Hogyan termeljük a Virágport?
A Virágpor előállítása
Egy másik virágpor kúra
Egy másik mód, ahogy a virágport fogyaszthatjuk
Allergiáról és egyéb hatásokról
Pollen allergia és egyéb esetleges negatív hatások
Mit gyógyít a Méhpempő?
A Méhpempő számtalan gyógyhításának bemutatása.
Miért ennyire értékes a Pempő?
A Méhpempőnek az előállítása, mi a Méhpempő.
Hogyan használjuk a Méhpempőt?
A Méhpempő fogyasztás formái, hogyan együk meg?
Vélemények a Méhpempőről
Mit gondolnak azok akik már használják a Méhpempőt?
7 fontos tudnivaló Pempő evés előtt!
Mielőtt Méhpempőt kezd használni,, feltétlenül olvassa el.
A méhanya, a herék és a Pempő
Bepillantás a méhek csodálatos életébe.
A Méz, a Propolisz és a Pempő!
Fontos különbségek az egyes anyagok között.
Méhpempős bőrszépítő receptek
Nagyszerű arcszépítő szérumrencept Méhpempőből.
A memória karbantartása Pempővel
A Méhpempő memória javító hatása.
Álmatlanság ellen Méhpempővel
A Méhpempőnek alvásra gyakorolt hatása nagyszerű.